Társadalmi szerepvállalásunk

Sok-sok éve már, hogy cégünk támogatja az Oroszlányi Sport Egyletet, illetve a tatabányai Mega Tech Thai Box Sportegyesületet. Valamint a Segítsd meg Alapítvánnyal folyamatosan együtt dolgozunk azon, hogy a nélkülöző gyermekeknek képesség fejlesztő, kreativitást serkentő eszközöket adhassunk!

A lenti bejegyzések és képsorok árulkodnak munkáinkról, ténykedéseinkről, arról, hogyan próbálunk segíteni, ott, ahol lehetőségeink adottak.

 

Napjainkban

 

Oroszlányi Sport Egylet - OSE LIONS

A szezon első támogatója: TERASZOK.HU

Szabó Gábor: "Az OSE Lions nagyon közel áll a szívünkhöz, mert példamutató az egyesület fejlődése, ezen túlmenően emberfeletti, amit az utánpótlás-nevelés terén az országban szinte egyedülállóan képviselnek. ...

... Büszkék vagyunk rá, hogy az első főtámogatói lehetünk ebben a szezonban az OSE-nak, és azt várom ettől, hogy sok olyan cég is felfigyel a sport, az OSE Lions támogatására, akik nem multicégek, hanem olyan kisvállalkozások, mint mi vagyunk."

A teljes cikk ide kattintva érhető el.

 

 

 

2015

 

A kömlődi gyermekotthont szerettük volna kívülről-belülről kicsit felújítani. Senki sem lazsált, mint szorgos méhek, dolgoztunk:

 

 

 

 

 

A Komárom-Esztergom Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium és Gyermekotthon kis diákjai és lakói egy csodálatos napot töltöttek el a rezi Dínóparkban:

 

 

 

 

 

 

Ismét részt vettünk a Budapest-Bamako túrán, hogy az itthon összegyűjtött adományokat eljuttassuk a rászoruló gyerkőcöknek:

 

10 egységcsomag iskoláknak telis-tele iskolaszerekkel. Ezen kívül vittünk még sok ruhát, labdákat, játékokat stb…

 

 

 

 

Marokkóban:

 

  

 

 

A sivatag:

 

   

 

 Átadások Mauritániában. 3 iskolában adtunk át 3 iskolacsomagot és játékokat, továbbá egy kis falucskában ruhákat:

 

 

 

 

A gyerekek kezében tartott képet a dabasi iskolások küldték nekik, hogy lássanak ők is egy kis telet:

 

 

 

Maliban adtuk oda a többi iskolai csomagot és adományokat. Jobb helyet nem is találhattunk volna, jó kezekbe került a segítség:

 

 

 

Végül a finish-ben:

 

 

2014

 

Budapest-Bamako túra, az útvonal ismerős, a cél nem változott. Ismét sikerült!

 

 

 

 

 

2013

 

Tatán gyűjtöttünk a tatai Szivárvány és Piros Óvodának. Sikerült mosolyt csalnunk a gyerekek arcára:

 

  

 

 

 

Dabason is gyűjtöttünk:

 

 

A bakonybánki óvoda kis óvodásainak a hétköznapjait varázsoltuk szebbé: laminált padlóval burkoltuk a csoportszobát, vidám figurákat festettünk a falakra, felújítottuk a székeket és a kültéri játékokat lefedtük ponyvával:

 

  

   

 

 

Ezúttal az oroszlányi Benedek Elek Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégiuma számára rendeztünk gyűjtést, amit nagy örömmel fogadtak kicsik és nagyok:

 

 

 

Vajon ki gyűjt többet? Oroszlány vs. Tata (Most az oroszlányiak győzedelmeskedtek, de a tataiak megígérték, hogy következő alaklommal revansot vesznek. Úgy legyen!)

 

 

 

Budapest-Bamako, Kalandra fel!

 

„Ceruzáink” bemutatkoznak:

VIDEÓ

 

Örültek a gyerekek az ajándékoknak Bissauban is:

VIDEÓ

 

 

 

 

 

 

Rajzeszközöket gyűjtöttünk a közelgő Budapest-Bamako túránkra Oroszlányon és Tatán:

 

 

 

2012

 

A bakonybánki ovisok kedves műsort adtak Mikulás napján a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központban a fotókiállítás megnyitóján:

 

 

 

Oroszlányon a Kölcsey Ferenc Művelődési Központban megnyitottuk az Afrika színes élete és az Afrika feketén-fehéren című fotókiállítást:

 

Kedvcsináló a kiállításhoz:

VIDEÓ

 

 

 

A Segítsd meg Alapítványt egy elhivatott és lelkes fiatal társaság hozta létre 2012. szeptember 1-jén, hogy segítse a nélkülöző gyermekeket képesség fejlesztő, kreativitást serkentő és egyéb önkifejezési módokra alkalmas eszközökkel. A támogatásokból összejött adománycsomagokat minden évben 3 alkalommal adjuk át a rászoruló családokban élő gyermekeknek, óvodáknak, iskoláknak, közhasznú szervezeteknek.

 

 

A háttérből próbálunk folyamatosan hozzájárulni az OSE Lions és a Mega Tech csapat sikereihez. Ajánljuk mindenki figyelmébe példamutató munkásságukat és tiszteljük, hogy ezek a fiatalok szinte a semmiből mit teremtettek. Gratulálunk az eddig elért eredményekhez, országos sikerekhez!

Hajrá fiúk-lányok!

 

 

 

 

 

Honlap készítés